Te és én nem vagyunk egyformák. Más világban élünk, mégis te tanítottad meg nekem, mi az igaz szerelem. Te mutattad meg, mit jelent törődni valakivel, és ettől én jobb ember lettem. Szeretném, ha ezt tudnád. Nincs bennem keserűség a történtek miatt. Ugyanakkor biztos vagyok abban, hogy ami köztünk volt, igazi volt, és örülök, hogy legalább egy kis időre együtt lehettünk. (...) Talán egy pillanatra te is ezt érzed majd, visszamosolyogsz, és gyönyörűséggel őrzöd meg közös emlékeinket.

S ha egyszer visszagondolsz, emlékezz majd rám! És hidd el, hogy jobb lesz majd talán. Én is gondolok rád, utam bármerre jár. És bízom, hogy jobb lesz majd talán.

Bármit is tettünk nem változhat már, az igazság fáj. Elárultál! Hazugságokból élsz, az alázattól félsz, a barátságot hagyjuk, mindegy merre mész!

Biztos vagyok abban, hogy sem távolság, sem halál, avagy távollét szét nem választhatja azokat, kiket egy lélek éltet, egy szeretet fűz össze.