Talán semmi sincs szebb a világon, mint találni egy embert, akinek lelkébe nyugodtan letehetjük szívünk titkait, akiben megbízunk, akinek kedves az arca, elűzi lelkünk bánatát, akinek egyszerű jelenléte elég, hogy vidámak és nagyon boldogok legyünk.

Ő egy bonyolult lélek, de én akkor is kibogozom!

Egyre inkább az az érzésem, hogy az életünk egyetlen mondat, csak nem tudjuk kimondani, hogy mi az. (...) A nagy találkozások, a lélek közeli pillanatok mindig azok voltak, amikor valakit megszerettem. Az igazi csoda a barátság, a valódi, emberközeli kapcsolat, amikor egyszer csak repül velünk az idő, és az az érzésünk, hogy mi már valahol találkoztunk. Néha egy pillanat többet ér, mint egy egész esztendő.

Hihetetlen, elképzelhetetlen erő az önzetlen szeretet. Csak megmozdul benned, s máris megváltozik körülötted a levegő. Megváltozol elsősorban te magad. Letörli arcodról a keserű vonást, kisimítja szemed alól a ráncokat, belelop a szemedbe valami furcsa derűt, amitől fényleni kezd az arcod is - fényleni kezd az egész lényed is. Újraépíti egész testedet - valóságosan új embert épít belőled. Jó étvágyat ad és nyugodt álmot. Igazi békét ad és igazi örömet. Úgy nevetni és úgy nevettetni senki sem tud, mint akiben felébredt a szeretet.

‎Néha csak egyetlen másodpercet kapsz az élettől, hogy megmond a másiknak, mit érzel. Ne szalaszd el!

Azt is tudom, hogy minden eddigi életemet azzal töltöttem, hogy téged kerestelek. Nem olyat, mint te vagy, hanem téged, mert lelkeinknek találkoznia kellett.

Kérlek, higgy, hogy neked higgyek,
Kérlek, bízz, hogy bízhassak én!
Kérlek, szólj, hogy hozzád szóljak,
Kérlek, élj, hogy élhessek én!

Az lesz a jel, melletted lépek én,
érezned kell, miattad élek én.
Nem kérdezem, hogyan is lesz tovább –
Csak rajtunk áll, hogy meddig tart a boldogság.

Mindenki változik, csinálom mit élet adott, tudod rosszat ad ki csak rosszat kapott, látod így leszünk te és én ugyanaz, nem vagyok jó és te sem vagy az.

Hiszek abban, hogy bizonyos emberek nem véletlenül lépnek be az életünkbe.

Mit akartok még lehúzni rólam? Én Barátságot adtam, vissza semmit nem kaptam. Az őszinteség fáj, tudom, az irigység meg elvakít. Az élet engem igazol, Téged mindenki eltaszít. Akik semmibe vesznek és átkokat szórnak, mindenki azt kapja vissza, amit nekem adtak.

Szoktál néha egy képet nézegetni magadról, és meglátni egy idegent a háttérben? Ez elgondolkodtat, vajon hány idegennek vannak képei rólad...? Más emberek életének mennyi pillanatának lettünk részesei? Csak gondolj bele. Lehet, hogy valaki életének fontos része vagy, úgy, hogy nem is tudsz róla.

Ha néha napján összezördültök, nem azt jelenti, hogy nem szeretitek egymást, hanem azt, hogy fontosak vagytok egymás számára! Hiszen az ember nem idegesíti magát olyasmin, ami nem érdekli.

Az az ember, akit bennem szeretsz, természetesen jobb nálam: én nem olyan vagyok. De te szeress, és én majd igyekszem, hogy jobb legyek önmagamnál.

Meg van írva, hogy az élet nehézségeit és fájdalmát csupán egyetlen szó enyhíti. Ez a szeretet. Én hiszek benne. Ez nem jelenti azt, hogy nem volt nehéz, hogy soha nem lesz az. Csak azt, hogy melletted megtaláltam a békét és a bátorságot. Bátorrá tettél és szeretni foglak, míg világ a világ. Erre megesküszöm.

Ha idősebb leszel, majd rájössz, hogy egyeseknek egész életedben melletted kell lenniük, míg másoknak csak fel kell bukkanniuk.

- Szerinted van ennek értelme?
- Nem kell, hogy legyen, az csak megtörténik, mint mikor először meglátsz valakit csak úgy, elmegy melletted az utcán, és egymásra néztek egy pillanatra. Létezik egy ilyen felismerés, mintha tudnátok valamit, aztán a másik elmegy, és már túl késő bármit is csinálni. És sohasem felejted el, mert ott volt, és te elengedted. Azt gondolod: "És ha megálltam volna? Mi van, ha megszólítom? Mi van? Mi lett volna?" Talán csak párszor van ilyen az életben.
- Vagy egyszer.

És itt fogok ülni melletted, amíg itt vagy a folyónál. És ha lefekszel, a házad előtt fogok aludni. És ha elutazol messzire, oda is utánad megyek. Egészen addig követlek, amíg te magad el nem küldesz. Akkor elmegyek. De akkor is szeretni foglak életem végéig.

Nem abban áll egy ember valódisága, amit neked kimutat, hanem abban, amit nem tud kimutatni. Ha tehát őt meg akarod érteni, ne hallgass arra, amit mond, hanem sokkal inkább arra figyelj, amit elhallgat.

Méltatlanul bízunk, méltatlanul adunk, méltatlanul hiszünk, méltatlanul szeretünk minden egyes nap, mert olyannyira nagyon azt szeretnénk, ha igazán létezne mindaz, amit elképzeltünk. És mégsem. Egyszer aztán nem bízunk és nem hiszünk többé, akkor sem, ha méltó volna, mert már olyannyira belénk ég a méltatlanság-érzés, a méltatlanság-félelem, hogy elveszítjük a bízás-hívés képességét.