Eljön az az idő, amikor fel fog tűnni, ha a tükörbe nézel, hogy az a csillogás, ami egykor a szemedben volt, már régen eltűnt. Már nem úgy látod a világot, mint egykor, már nem várod a csodákat, pusztán a sivár és kopár tényeket látod, amik villámként képesek átcsapni rajtad. De téged ez már cseppet sem izgat. Tudod nagyon jól, hogy ez a világ sajnos ilyen. Nem fogsz megbízni senkiben, és ezzel azt is képes vagy őrületbe kergetni, akit valójában szeretsz. Az ifjúkori szerelem már rég a múlté. Nem fog annyira lelkesíteni semmi a világon, mint régen, mert tudod, hogy semmi sem olyan fontos és nagyszerű, mint azt egykor hitted. A világ meghal benned, és vele halsz te is. Megölted a lelked egy tollvonással.

De amikor vele voltam, a fájdalom egy csapásra elmúlt. Mintha csak gyengéden átölelt volna a szívével. Vele boldognak éreztem magam.

Amikor mellém bújik, nem húzódom el. Csak lehunyom a szemem és hagyom, hogy a fájdalma átfolyjon rajtam, és keveredjen az enyémmel, nyers, mély, végtelen fájdalom. Összeölelkezve sírunk, beszélgetünk, ahogy már rég kellett volna tennünk. Ha közelebb engedtem volna magamhoz. Ha nem löktem volna el.

Nem tudhatod mit érez a nő, amikor rájön, hogy senki nem szereti igazán, és csak akkor él, amikor lecsukja a szemét, és álmodik. Az álmok még mindig biztosan állnak.

Ha valakit valóban szeretsz, azonnal tudod, ha megbántod - nem azért, mert látod az arcán, hanem mert a bántás pillanatában önmagadon érzed a bántalmat, neked is fáj - és tudod, hogy nem kellett volna. Nemcsak neki, neked is sajog, azonnal. A szeretet nem ismer sem időt, sem távolságot.

Tudod, utállak. Utállak, mert elfelejtettél! És tudod, sohasem fogok megbocsátani. Nem bocsátom meg, hogy hiányoztál.

Csak várni tudok rád. Nem tudok mit mondani, csak nézni hulló könnyeid. Csak szeretni tudlak. Nekem sokkal könnyebb a fájdalom, mint a felejtés.

Eddig mindig azt mondtam, hogy nem érdekel, ha nem törődsz velem, hogy az a sok fájdalom, amit okoztál, már kioltott bennem minden érzést irántad. De tegnap óta tudom, hogy ez nem így van. Őrülten szeretlek, és tudom, hogy szeretsz, és azt is tudom, hogy nem tudod kimutatni, csak ha melletted vagyok. De messze élünk egymástól, ez így nem mehet tovább. Én hiába akarlak szeretni téged, ha te nem hagyod. Fáj, hogy így kell vége lennie. Mindenáron be akartam bizonyítani, hogy a mi szerelmünk más, és hogy te is más vagy, mint a többi férfi. De te nem hagyod. Nem tudok mit tenni, nem tudok várni, nem akarok szenvedni, és legfőképp nem akarok felejteni.

Nincs annál rosszabb, mikor azt érzed, hogy nem voltál elég jó annak, aki neked az egész világot jelentette.

A lány, aki sebezhetetlennek tűnt, megtört. A lány, aki annyira erősnek látszott, összeomlott. A lány, aki mindig nevetett, most zokogott. Aki sosem hagyta abba a próbálkozást, most végleg feladta.

‎Ha szívedben sok a bánat, ne meséld el fűnek-fának. Mindegy, hogyha fáj vagy vérzik, ne szólj semmit, úgysem értik.

Aki marad, annak fáj jobban!

Akkor meg fogod tudni, ha már nincs veled, hogy mi lehetett volna, ha szebben szereted.

Fáj, hogy ennyire szeretlek, mert ha rád nézek, látom, hogy ez téged mennyire nem érdekel.

Hihetetlen, hogy mennyi fájdalmat okoztál már nekem, de az még inkább hihetetlen, hogy még így is szeretlek téged.

Mindig van egy személy, aki nem számít, hogy mit tesz vagy mit mond, és nem számít hogy hányszor okoz neked fájdalmat - nem tudod elengedni, hiszen annyira sokat jelent neked.