Talán semmi sincs szebb a világon, mint találni egy embert, akinek lelkébe nyugodtan letehetjük szívünk titkait, akiben megbízunk, akinek kedves az arca, elűzi lelkünk bánatát, akinek egyszerű jelenléte elég, hogy vidámak és nagyon boldogok legyünk.

Eljön az az idő, amikor fel fog tűnni, ha a tükörbe nézel, hogy az a csillogás, ami egykor a szemedben volt, már régen eltűnt. Már nem úgy látod a világot, mint egykor, már nem várod a csodákat, pusztán a sivár és kopár tényeket látod, amik villámként képesek átcsapni rajtad. De téged ez már cseppet sem izgat. Tudod nagyon jól, hogy ez a világ sajnos ilyen. Nem fogsz megbízni senkiben, és ezzel azt is képes vagy őrületbe kergetni, akit valójában szeretsz. Az ifjúkori szerelem már rég a múlté. Nem fog annyira lelkesíteni semmi a világon, mint régen, mert tudod, hogy semmi sem olyan fontos és nagyszerű, mint azt egykor hitted. A világ meghal benned, és vele halsz te is. Megölted a lelked egy tollvonással.

Kérlek, higgy, hogy neked higgyek,
Kérlek, bízz, hogy bízhassak én!
Kérlek, szólj, hogy hozzád szóljak,
Kérlek, élj, hogy élhessek én!

Te tudod,
Én nem tudom.
Te hiszel,
Én csak gondolom.
Te sejtesz,
Én álmodom.
Te tanítasz,
S én csak hallgatom.
Te látsz,
Én csak nézek.
Te haladsz,
Én csak lépek.
Te bízol,
S én csak remélek.
Te érzel,
S én félek.
Hogy míg Te lángolsz
Addig én csak nézem
Soha ki nem alvó fényed,
Míg meg nem szűnik a lényed!

S ha egyszer visszagondolsz, emlékezz majd rám! És hidd el, hogy jobb lesz majd talán. Én is gondolok rád, utam bármerre jár. És bízom, hogy jobb lesz majd talán.

Ha valaki a szívembe lát, tudja, hogy miért bízom rád, mit féltve őrzök rég. (...) Egy szót sem szólok, mégis látod, ha valami nem jó vagy éppen bántó, nem kell tudnod, elég, ha érzed, és minden rossztól a szíved véd meg.

Egy kezemen meg tudom számolni azokat az embereket, akikben megbízom. És itt nem olyan fajta bizalomról beszélek, amire akkor gondolok, ha azt mondom, hogy például "Bízom benne, hogy nem hazudsz nekem" vagy "Bízom benne, hogy nem lopod el a pénzem". Én arról a bizalomról beszélek, amikor tudod, hogy valaki soha nem fog bántani, a körülményektől függetlenül. Vagy amikor tudod, hogy néhányan mindig melletted fognak állni, nem számít, milyen rosszra fordulnak a dolgok.

Ne veszítsd el a hitedet, bízzál bennem. Ne kételkedj a szeretetemben. Csak ezért, mert most nem lehetek melletted, ne hidd, hogy nem szeretlek.

Méltatlanul bízunk, méltatlanul adunk, méltatlanul hiszünk, méltatlanul szeretünk minden egyes nap, mert olyannyira nagyon azt szeretnénk, ha igazán létezne mindaz, amit elképzeltünk. És mégsem. Egyszer aztán nem bízunk és nem hiszünk többé, akkor sem, ha méltó volna, mert már olyannyira belénk ég a méltatlanság-érzés, a méltatlanság-félelem, hogy elveszítjük a bízás-hívés képességét.