Szépek vagytok, de üresek. Nem lehet meghalni értetek. Persze egy akármilyen járókelő az én rózsámra is azt mondhatná, hogy ugyanolyan, mint ti. Holott az az igazság, hogy ő egymaga többet ér, mint ti valamennyien, mert ő az, akit öntözgettem. Mert ő az, akire burát tettem. Mert ő az, akit szélfogó mögött óvtam. Mert róla öldöstem le a hernyókat (kivéve azt a kettőt-hármat, a lepkék miatt). Mert őt hallottam panaszkodni meg dicsekedni, sőt néha hallgatni is. Mert ő az én rózsám.

Egyre inkább az az érzésem, hogy az életünk egyetlen mondat, csak nem tudjuk kimondani, hogy mi az. (...) A nagy találkozások, a lélek közeli pillanatok mindig azok voltak, amikor valakit megszerettem. Az igazi csoda a barátság, a valódi, emberközeli kapcsolat, amikor egyszer csak repül velünk az idő, és az az érzésünk, hogy mi már valahol találkoztunk. Néha egy pillanat többet ér, mint egy egész esztendő.

Ha megölsz is érte, én akkor is szeretlek.

‎Néha csak egyetlen másodpercet kapsz az élettől, hogy megmond a másiknak, mit érzel. Ne szalaszd el!

Te és én nem vagyunk egyformák. Más világban élünk, mégis te tanítottad meg nekem, mi az igaz szerelem. Te mutattad meg, mit jelent törődni valakivel, és ettől én jobb ember lettem. Szeretném, ha ezt tudnád. Nincs bennem keserűség a történtek miatt. Ugyanakkor biztos vagyok abban, hogy ami köztünk volt, igazi volt, és örülök, hogy legalább egy kis időre együtt lehettünk. (...) Talán egy pillanatra te is ezt érzed majd, visszamosolyogsz, és gyönyörűséggel őrzöd meg közös emlékeinket.

De amikor vele voltam, a fájdalom egy csapásra elmúlt. Mintha csak gyengéden átölelt volna a szívével. Vele boldognak éreztem magam.

Te tudod,
Én nem tudom.
Te hiszel,
Én csak gondolom.
Te sejtesz,
Én álmodom.
Te tanítasz,
S én csak hallgatom.
Te látsz,
Én csak nézek.
Te haladsz,
Én csak lépek.
Te bízol,
S én csak remélek.
Te érzel,
S én félek.
Hogy míg Te lángolsz
Addig én csak nézem
Soha ki nem alvó fényed,
Míg meg nem szűnik a lényed!

Amikor mellém bújik, nem húzódom el. Csak lehunyom a szemem és hagyom, hogy a fájdalma átfolyjon rajtam, és keveredjen az enyémmel, nyers, mély, végtelen fájdalom. Összeölelkezve sírunk, beszélgetünk, ahogy már rég kellett volna tennünk. Ha közelebb engedtem volna magamhoz. Ha nem löktem volna el.

Hiányzik az érzés, mit melletted éreztem,
Hiányzik az idő, mit veled tölthettem,
Hiányzik amit adtam, s amit cserébe kaptam,
Hiányoznak az emlékek,
és a veled töltött gyönyörű szép percek.

Ha valaki a szívembe lát, tudja, hogy miért bízom rád, mit féltve őrzök rég. (...) Egy szót sem szólok, mégis látod, ha valami nem jó vagy éppen bántó, nem kell tudnod, elég, ha érzed, és minden rossztól a szíved véd meg.

Nem tudhatod mit érez a nő, amikor rájön, hogy senki nem szereti igazán, és csak akkor él, amikor lecsukja a szemét, és álmodik. Az álmok még mindig biztosan állnak.

Ha valakit valóban szeretsz, azonnal tudod, ha megbántod - nem azért, mert látod az arcán, hanem mert a bántás pillanatában önmagadon érzed a bántalmat, neked is fáj - és tudod, hogy nem kellett volna. Nemcsak neki, neked is sajog, azonnal. A szeretet nem ismer sem időt, sem távolságot.

Ha néha napján összezördültök, nem azt jelenti, hogy nem szeretitek egymást, hanem azt, hogy fontosak vagytok egymás számára! Hiszen az ember nem idegesíti magát olyasmin, ami nem érdekli.

Fura hogy az emberek dobálóznak azzal hogy szeretlek, és van aki ki se meri mondani mert olyan súlyos jelentése van.

Eddig mindig azt mondtam, hogy nem érdekel, ha nem törődsz velem, hogy az a sok fájdalom, amit okoztál, már kioltott bennem minden érzést irántad. De tegnap óta tudom, hogy ez nem így van. Őrülten szeretlek, és tudom, hogy szeretsz, és azt is tudom, hogy nem tudod kimutatni, csak ha melletted vagyok. De messze élünk egymástól, ez így nem mehet tovább. Én hiába akarlak szeretni téged, ha te nem hagyod. Fáj, hogy így kell vége lennie. Mindenáron be akartam bizonyítani, hogy a mi szerelmünk más, és hogy te is más vagy, mint a többi férfi. De te nem hagyod. Nem tudok mit tenni, nem tudok várni, nem akarok szenvedni, és legfőképp nem akarok felejteni.

Nincs annál rosszabb, mikor azt érzed, hogy nem voltál elég jó annak, aki neked az egész világot jelentette.

Félek, hogy téged elveszítelek,
Félek, és nem tudom mit tegyek,
Félek, mert már megszerettelek,
Hogy te ezt nem érzed ettől rettegek.