történések tömkelege

Rengeteg minden történt. Sok változás, amik egyik részről örömteljesek, másik részről kevésbé. Rá kell jönnöm, hogy az embereknek sosem jó semmi, ahogy nekem sem. Ha az egyik dolog javulni látszik, rögtön akad egy másik, ami elromlik és így ezzel azonnal ott egy újabb ok, ami miatt lehet idegeskedni, szomorkodni, kinek mi tetszik.

B-vel vasárnap óta nem beszéltem, nem is nagyon találkoztam vele szerencsére, csak egyszer láttam, akkor igen csak felnőttes módon sikerült neki nem köszönnöm. Botrány, tudom, de ez van. Nem haragszom rá és nem vagyok megsértődve. Még féltékenységet sem érzek, én esküszöm. Az egyetlen, amit érzek, az, hogy elárult. Azzal, hogy elment velük. Igen, rinyálásnak hangzik, de szerintem érthető részemről, hisz történt, ami történt szombaton. Rám nincs egy nyomorult órája sem, sőt nem is érdekli, hogy nem szól, majd hétfőn este Facebookon látom, hogy megy a nagy taggelés, meg kommentek, stb. Szóval bánt, hogy rájuk van ideje. Igen és pont rájuk!! Ez a legfőbb bajom, mert nem érdekelne, ha mással megy, de tudja, hogy mi zajlik I és én köztem is, meg a társaságomban és képes megtenni ezt velem. Persze akikkel ment én másnap kaptam az ívet, de tartottam magam, pedig rettenetesen fáj ez az egész. Nem fogom felfújni a dolgokat, csak érezze már picit, hogy van valami, ami nem oké, mert én emellett sajna képtelen vagyok szó nélkül elmenni. A legszomorúbb, hogy szerintem neki eszébe se jutott, hogy ez zajlik le bennem. Konkrétan szerintem én sem jutok neki eszébe. Most várok, hátha történik valami. Nagy mestere lettem ennek a kivárásnak, hiszen I-nél is ezt gyakorlom.
Ma találkoztam egyébként B-vel, de rá se néztem, vagyis próbáltam, persze néha oda-oda pillantottam, de próbáltam keménykedni.. Az a baj, hogy nem megy, mert akármi is a bajom, ha rám néz és mond valamit, mondjuk valami vicceset akar és szegényem nem tud, és elröhögi, vagy csak össze-vissza mosolyog, meg játssza az eszét, képtelen vagyok nem elröhögni magam.  Annyira komolytalan így, mert sokszor elvicceli a lényeges dolgokat is, én hülye meg ráhagyom, aztán utána meg azt hiszi, hogy mindent elintézhet egy mosollyal, mint egy kislány.

Eközben I-vel pozitív irányban történtek változások. Ketten mentünk pár helyre, majd együtt ettünk, egy asztalnál és direkt, nem pedig úgy, hogy máshol nem volt hely és odakerültünk egymás mellé. Hihetetlen volt. Majd kiugrottam a bőrömből örömömben egész idő alatt, de remekül lepleztem, pókerarccal és teljesen természetes nyugalommal ültem végig az ebédet. Most pedig még boldogabb vagyok, mert is összefutottunk és holnapra meginvitált, hogy menjek velük városba, ami nagyon jól esett és a nyakába ugrottam volna legszívesebben, de ehelyett csak annyit mondtam, hogy valószínűleg ráérek és ha nincs más dolgom, szívesen megyek, majd még egyeztessünk. Nagyon diplomatikus, mi?! Mókás. De boldog vagyok, hogy legalább ennyi van. Nem adom fel, visszaszerzem és bebizonyítom neki, hogy nem hiába voltam eddig mellette és nem csalódhat bennem, mert itt vagyok a jóban, a rosszban, bármi történjen, nem megyek sehova, ezt a barátságot nem hagyom ennyiben!

VL pedig egyre jobban belopja magát a szívembe. Nem is értem..

Ma még egy jó edzés, holnap jön látogatóba a család, Mama szülinapját ünnepeljük. Vasárnap pedig  KD verseny! Nagyon várom már, hogy láthassam őket! Drukkolok nekik! Nyerni kell!

zuhanás

" Felemelsz, aztán a földhöz vágsz, soha sem vagyok biztos az

érzéseidben. Én őszintén megnyíltam neked, de nem tudom miért.

Magadhoz engedtél, de hiába: néha a szemeid oly üresek, hogy belül

megfagyok tőle.. És sohasem mondod ki igazán, ami a fejedben jár.

Olyan érzés ez, mintha törött üvegen járnek: tudni akarok mindent, de

nincs elég bátorsagom megkérdezni. "

hétvégi összefoglaló

Ma reggel korán keltem, elmentem edzeni, nagyon jól esett és mostanra végre elmúlt a csütörtöki felmérésről összeszedett izomlázam, ami szerintem a reggeli edzésnek tudható be. Elég jól rá tudtam dolgozni, no meg jó öreg barátom, a lóbalzsam is sokat segített.

Mostanában sokat beszélünk VL-el. Nem tudom mire vélni, de valahogy ő keres engem, ezért én is őt, és így totális viszonzás közepette nagyon jókat tudunk beszélgetni, képeket is szoktam neki küldeni, ha épp olyan témát járunk át, amihez van mit mellékelnem. Ő szívesen fogadja. Nem értem, de az az érzésem, hogy valami miatt nagyon kedvel engem és mintha szeretne jobban megismerni. Rengeteg kérdése van, de velem szerencséje van, mert imádok kérdésekre válaszolni (persze, ha nem lépi túl azt a bizonyos határt). Ráadásul jókat lehet vele beszlgetni, mert kifejthetem egy témában a véleményemet hosszasa, és ő végig is hallgatja, érdekli, megjegyzi, emlékszik rá. Ez jó dolog, nagyon tudom értékelni. Pláne azt, ha mesélek neki valamit, és ő emlékszik rá, majd napokkal később rákérdez a dologra. Jól esik az ilyen az embernek, hogy ennyire figyelnek rá. Bár nem szoktam még hozzá, hisz mindig én voltam az, aki figyelt a másikakra és most szokatlan ez az oldal, de hihetetlenül jó érzés! Ettől függetlenül nem merek hozzászokni és nem tudok még megbízni benne, mert annyira új ez a szituáció, még nem biztos semmi, a bizonytalanba pedig már nagyon régen megtanultam, hogy nem mehetek bele, mert az csak fájdalommal jár. Nem szeretném, ha ismét fájna. Vagy ha a jelenlegi helyzetet nézzük, akkor ennél is jobban. (Csak nézőpont kérdése melyik-melyik.)

érintő

" Ne kérd, hogy: lassan a testtel!
Ne súgd, hogy: most ne siesd el!
Oh, bárcsak érinthetném!

Bár minden egész eltörött,
Létezik IGAZ és ÖRÖK!

Akad, aki érti mit jelent,
Hogy a húr csak megfeszülve zeng! "

most tökéletesen hozzám illik

' Just when you think

Hope is lost

And giving up

Is all you got,

And blue turns black,

Your confidence is cracked,

There seems no turning back from here

Sometimes there isn't an obvious explanation

Why the holiest stars can feel the strongest palpitations

That's when you can build a bridge of light,

That's what turns the wrong so right

That's when you can't give up the fight

That's when love turns night-time into day,

That's when loneliness goes away,

That's why you gotta be strong tonight,

Only love can build us a bridge of light

When your feet are made of stone

And you're convinced that you're all alone

Look at the stars, instead of the dark

You'll find your heart shines like the sun

Let's not let our anger get us lost

And the need to be right comes with way too high a cost

Deep breath, take it on the chin

But don't forget to let the love back in

Only love can build us a bridge of light... '

szebb napok

Vasárnap reggel mentünk kondizni B-vel, ahogy meg volt beszélve. Elég jó volt, elfáradtam rendesen, de végre ő is. Mostanában sokat betegeskedett és nem tudott úgy edzeni ahogy szokott. De én ezt kivételesen élveztem, mert imádom, mikor lehet picit piszkálódni vele. Olyan megnyugtató, mikor ott van a közelemben, még ha nem is pont egy légtérben, mert mondjuk ő fent kezdett én meg lent, de a tudat, hogy valahol ott van tőlem nem túl messze. Jó ez nagyon.

Délután felmentünk V-vel egy kilátóhoz, beszélgettünk, élveztük a napsütést. Kicsit nehezményeztem, hogy az elmúlt hetekben rám se hederített szinte, de hát férfi, mit várhat tőle az ember?! Szokásához híven semmi értelmeset nem mondott oknak, csak hogy így alakult. Hamar túlléptünk ezen, egyikünk se az a túl aggódós típus, beszéltünk róla, megbeszéltük és kész. Megy tovább minden a régi kerékvágásban.

A hétfői napom elég hosszú volt, reggel lett volna egy zh-m, amire sajnos nem sikerült bemennem. Utána 10-től 5-ig bent voltam az egyetemen. Egy (rém)álom volt. De túléltem, ami határozottan pozitív. Itthon próbáltam utána tanulni, mert 4 zh-m is van a héten, de képtelen vagyok. Feladtam már teljesen, egyszerűen képtelen vagyok koncentrálni, pedig tudatában vagyok annak, ha nem sikerül a csütörtöki zh, akkor bajok lesznek.

Ami jó hír volt a hétfőben, hogy értesültem bővebb információkról a szakestünkkel kapcsolatban. Már nagyban szervezik, ez az egyetlen dolog, amit a közeljövőben várok. Bár már ott lehetnénk. Egy csettintéssel átugranám az elkövetkezendő heteket és nem is bánnám, ha kimaradna az életemből ez az időszak.

A mai nap viszonylag jól indult számomra, reggel mentünk már a laborba, segítünk J-nek a PHD-jához, így felméréseken veszünk részt, mindenféle mérések, tesztek, terheléses vizsgálatok, stb. Szeretem az ilyeneket, olyan izgik, meg legalább csinálok valamit, ami szintén eltereli a gondolataimat és még érdekel is mellette és szívesen veszek részt rajta. Utána volt még pár órám, aztán zárásképp 2-kor egy jó zh, ami valószínűleg meg lesz.. Maradjunk annyiban, hogy nem rajtam múlott. Volt egy kis összedolgozás a csoportársakkal, amibe meglepő módon az oktató is beszállt. Várom az eredményt.

Közben találkoztam reggel és délután is B-vel. Nagyon morcos volt mindkét alkalommal, nem tudom ilyenkor hova tenni ezt, hogy csak rossz napja volt és valami bántja, vagy az nem tetszett neki egyik alkalommal sem, amilyen szituációban látott. Mert reggel J-vel voltam és a többi felmérésessel. Csak dumáltunk a terem előtt, vártuk, hogy bemehessünk, ő pedig kijött, meglátta ezt és teljesen flegmán köszönt és elment mellettünk. Délután pedig VL-lel jöttünk le a lépcsőn, ő meg bent volt a szertárban, mi négyen voltunk, szakadtunk a röhögéstől, hülyéskedtünk össze-vissza, és mikor meglátott minket, ahelyett, hogy ő is röhögött volna, mint a többiek a szertárban, ha máson nem, akkor azon, ahogy mi is nevetünk, ő inkább felállt és elsétált mellettünk ismételten. De miközben elsétált épp jött E is, aki egyből puszi-puszival köszönt. Hát azt a nézést, amit az elsétálás közben mellékelt felénk, nem köszöntem meg. Nem tudom, hogy ilyenkor a világgal van baja, vagy esetleg ezek a dolgok, vagy emberek, vagy a velük való kapcsolatok zavarják-e?! Valószínűleg ezt sosem fogom megtudni, mert hiába kérdezném meg, tudom, hogy ha az utóbbi, azt sosem vallaná be nekem. Túl nehezen jönnek a szavak amúgy is, nem hogy ha érzésekről van szó. Én szeretem, nézhet akármilyen csúnyán és röhöghetek akárkivel és érezhetem akármilyen jól magam valakivel, de vele ezerszer jobb lenne, mindig vele lenne az igazi, ezt tudhatná. Soha nem rangsoroltam a barátaimat, most sem ezt teszem, de közülük ő az első már régóta és így is marad mindig.

Délután elmentem edzeni, semmi extra nem volt, jól megdolgoztam magam, érzem is az egész felsőtestem. Este volt egy kötelező edzéslátogatás, jól elszórakoztunk a többiekkel, viszonylag hamar elment.

I-vel is történt egy minimális változás. Már nem kerül ki látványosan és nem úgy néz rám, mint akitől kb undorodik. Ez már haladás és rettentően örülök még ennek is.

Most pedig itt volt V, próbáltunk tanulni, de együtt sem ment.Kicsit dumáltunk, stb, aztán nemrég hazament.

Én pedig lefekszem, mára elég volt ennyi történés.

megéri remélni

Végre egy csodásnak mondható napot tudhatok a hátam mögött. Döcögősen indult, de a vége rettentő jól telt. Miután felébredtem, nem gondoltam volna, hogy sok értelme volt az ébrenlétnek. Eszembe is jutott, hogy vajon miért is nem aludtam át ezt az egész fránya napot?! Aztán elvetettem ezt az ötletem, mivel korgó gyomrom táplálék után vágyott. Természetesen már semmi olyan nem volt itthon, amit megehetek, így felkerekedtem a nagy bevásárlótúrámra. Sikerrel jártam, sok fini dolgot vettem, így nem maradtam éhen, ma sem. Útközben picit napoztam, persze nem a természetes fényben.. ott még azért nem lehet, bár szenzációsan szép idő volt. 

Miután hazaértem, folytattam jelenlegi sorozatom (Kaliforgia) és csak úgy bambultam a neten a dolgokat. Mikor már azt hittem, hogy ez a nap is leáldozott, végre történt valami. Rám írt B, hogy mi újság.. Tulajdonképpen csak arra gondoltam, hogy majd dumálunk egy jót, mint amúgy is szoktunk, de aztán kitalálta, hogy menjünk el futni. Nem rajongtam az ötletért, de egyrészt nem tudok neki nemet mondani, másrészt, meg bárhova elmentem volna, csak kimozdulhassak, hisz a három nap itthon ülés már eléggé befordított így is, nem akartam fokozni. Tehát jött értem és elmentünk futni, ami számomra halálos volt, neki kevésbé, de összességében nagyon jó volt, mert legalább vele voltam. Holnap megyünk kondiba, szóval kb. megmentett a teljes befordulástól, a depressziótól és hogy végleg antiszociálissá váljak. Na jó, csak drámázom, de akkor is, nagyon jól esett, hogy kizökkentett kicsit ebből a negatív állapotomból. Megint csak neki jár a köszönet. Milyen jó nekem, ...

K-val szintén ma szép napot tudhatunk magunk mögött, mivel ismét összekaptunk, persze hol máshol, mint a Facebookon. Igen színvonalas. Kezdem nagyon unni.. Bár most próbáltam rendezni soraimat, írtam neki egy 'novellát', amire még nem kaptam azóta választ, de mondjuk nem is csodálom, hisz hajnal van..

' A semmi ágán ül szivem,

kis teste hangtalan vacog,

köréje gyűlnek szeliden

s nézik, nézik a csillagok. '

/ József Attila /

szeretlek tavasz

Annyira szép idő van és számomra ehhez az időhöz remekül passzol ez a zene. :)

csak ez

"Lényed által. Nemcsak azért szeretlek, ami vagy, hanem amivé válok, amikor velem vagy. Nemcsak azért szeretlek, amivé magad tetted, de azért is, amivé engem teszel. Szeretlek, mert minden hitnél többet tettél velem azért, hogy jó legyek, és jobban bármily végzetnél tetted, hogy boldog is legyek. Egyetlen érintés nélkül tetted ezt, szavak nélkül, jelek nélkül. Puszta lényed által művelted ezt. S talán épp ez a barátság lényege."

B.

gondolatban velük

Megint eltelt egy nap. I-vel szintén semmi, de semmi változás, még mindig sokat gondolok rá, de már egy icipicit nyugodtabb a lelkem, mint amilyen eddig volt.

" ‎Az agyam kérdezi: ' kit érdekel? ', de a szívem azt suttogja: ' Téged te hülye! ' "

Ki sem léptem a lakásból. Nem bírom elviselni az egyedüllétet, viszont inkább így töltöm, minthogy egymagamban sétálgassak, egyek, vagy hasonlók. Ezt az érzést, ami az ennyire nyilvános egyedülléttel jár, végképp nem bírnám elviselni. Pedig gyönyörű, napsütéses délután volt és szívem szerint kikívánkoztam volna picit a szabadba, de így visszatartott ez a már leírt érzés. Tulajdonképpen ettől függetlenül hasznosan telt a nap, hiszen szépen sorjában sikerült ellátnom itthoni teendőimet, amire rákényszerített az unalom. Megjegyzem már épp ideje volt mindennek. Most viszont tartok kicsit a holnaptól, hisz ha itthon már semmi rendeznivalóm nem akad, de a jó idő marad, akkor keserves napnak nézhetek elébe. Szenvedés lesz a javából. de ne menjünk ennyire előre, sose lehet tudni.

Olyan jó lenne, ha egyszer megcsörrenne a telefonom, vagy akár jönne FB-on egy üzenet, hogy 'hahó, épp ráérek és arra gondoltam elmenetnénk valahova, ha már ilyen szép idő van és hogy te is kimozdulj és ne otthon búslakodj egyedül, kicsit felvidítanálak'. Persze ez B-től esne a legeslegjobban, de sanszos, hogy ilyen nem lesz, eddig se túl gyakran esett meg, most se félek, hogy be fog következni. De néha olyan jó elképzelni. Mivel ő az egyetlen mostanában, akit hosszútávon is el tudok viselni a környezetemben, és jó is, ha a közelben van. Mostanában kincset ér nekem ez a barátság.

Eközben a mai nap is sikerült összeszólalkoznom K-val. Persze ugyan úgy, mint mindig, ez is egy semmitmondó dologból alakult ki. Egyikünk ír valamit, amit a másik félreért, közben nem is úgy gondolta és úgy lett leírva, de persze egy mondatot annyi féleképpen lehet értelmezni.. Csak tudnám, hogy ő miért mindig a rosszat választja első lehetőségnek?! Minden esetre hamar túlestünk a vitán, így utána képesek voltunk normálisan kommunikálni egymással, aminek nagyon örültem, hisz már hiányzott ez és jól is jött ezen a rettenetes napon. Nagyon szeretem és sajnálom, hogy olyan messze vagyok tőle, de ez az élet rendje, nem áldozhatjuk fel a másikért mindenünket, hisz akkor hová lenne a jövőnk? Itt van nekem és én is ott vagyok neki, bár sokszor érzem úgy, hogy ezek csak szavak. De nem amiatt, mert mondjuk nem szeretnénk egymást, vagy nem lennénk remek barátok, hanem azért mert túl nagy a távolság. Hiába akarok ott lenni mellette, ha rossz kedve van, nem tudok, csak azt mondom neki, hogy bárcsak ott lehetnék. Ezért gondolom, hogy csak szavak.. Sajnos. Persze jobb ez, mint a semmi, örülök, hogy ez van, hogy létezik, még ha most csak ilyen formában is.

Egyre többet jár az eszem PB-n. Valószínűleg a Kaliforgia c. sorozat van ilyen hatással rám, legalábbis én ennek tudom be. Most nagyon rá vagyok kattanva, hiszen legalább leköti a figyelmem egy kis időre. Bevallom nagyon tetszik. A sorozat.. De PB is! Tudom, hogy nem lehet belőle semmi, hisz más városban élünk és nem az erősségem a távkapcsolat, meg hát itt van most a láthatáron ZS is, de ettől függetlenül rá gondolni szabad, nem?! De! Én megengedem magamnak. Jelenleg csak ez jut, szóval nyugodt szívvel gondolok rá többször is, rengetegszer! Igazából mindkettőjükre, de inkább ők járjanak a fejemben, mint mások.. Legalább ha ők motoszkálnak a fejemben, tudok mosolyogni, ami már elég pozitív!

hol a kiút?

Azóta sem történt semmi változás. Kezdek teljesen kiborulni, de még tartom magam, amennyire csak lehet, bár az igazság az, hogy inkább B tartja bennem a lelket. Ha ő nem lenne, már rég valami őrültséget csináltam volna, ebben biztos vagyok. Bele kell picit törődnöm a dolgokba, ez volt az ő tanácsa is, amit igyekszem megfogadni. Másra kell koncentrálnom és akkor jobb lesz, elvileg. Csak iszonyú nehéz, de menni fog, tudom, mert van, aki mellettem áll és így könnyebb lesz.

Nem tudom, hogy ezt valaha meg tudom-e majd bocsátani. Rettenetesen fáj ez az egész dolog nekem, hogy ezt tette és ilyen körülmények között. Értem én, hogy hibáztam, de közel sem ekkorát, sőt, ha úgy vesszük, ezt a hibámat lehetett volna picikét más szemszögből tekinteni és mindjárt nem is hiba. Mindegy, túl van tárgyalva, most várok.

Közben B-vel úgy érzem megint sikerült picit közelebb kerülnünk. Esküszöm, ő egy csoda az életemben. Már a második. Hihetetlen, de még is igaz. ..és ha ezt nézem, el kellene végre hinnem, hogy nincs lehetetlen, hisz azt az utat, amit már eddig is bejártam/bejártunk a barátságunkban, az tényleg maga a csoda és még közel sem járunk a végéhez. (Remélem!) Sokszor ad ez erőt nekem, hogy belegondolok, hogy honnan indultam vele kapcsolatban és hol tartok most. Ezerszer választanám újra ezt az utat!

" Azt szeretem benned, amit nem akarsz nekem adni,
a magányodat szeretem és lelked kételyeit.. "
/ Szabó Lőrinc /

milyen jó nekem, hogy vagy nekem..

Igen, milyen jó, hogy van nekem B. Itt van mellettem minden percben, a maga módján, tudom, hogy szeret és hogy mellettem áll mindenben. Rá számíthatok és nagyon fontos nekem. Mindig az, de főleg most, hogy olyan egyedül éreztem magam, de rávilágított, hogy bármilyen rosszul is érzem magam a történtek miatt, nem vagyok egyedül. Azért nem, mert ő van nekem! Hogy is lehet vele ekkora szerencsém? Mit tettem, hogy őt kaphattam érte? Elképzelésem sincs, de hálát adok érte minden nap, mert nélküle tényleg elvesznék. Ettől függetlenül ugyan úgy nincsenek rendben a dolgok, nem javult semmi, de azt tudom, hogy ő egy biztos pont az életemben, történjék bármi, velem lesz, érzem. Érzem, hogy szeret és akkor minden rendben van! Nem is hinné, mennyire fontos nekem, bár én sem értem, miért, de így alakult. Nagyon sokat jelent nekem, hogy ő van/létezik és az életem része lett. Már most rengeteget köszönhetek neki, még olyan dolgok miatt is, amikhez nem is gondolná, hogy köze volt. És ez nagyon jó nekem! Szeretem!

Egy gondolat a problémához:

"Ha szeretsz valakit, engedd el, s ha ő is szeret téged, akkor majd visszajön hozzád" - biztos mindannyian ismerjük már ezt a mondást. De belegondoltunk már, mekkora baromság ez?! Ha szeretünk valakit, nem engedjük el, egyszerűen nem adjuk fel ilyen könnyen! Ha megtesszük, ha elengedjük (ráadásul ilyen indokkal), akkor ne csodálkozzunk, ha a másik aztán soha többé nem tér vissza hozzánk.. hiszen joggal gondolhatja: "ha igazán szeretett volna, nem engedett volna el."

Konklúzióm:

Nem adhatom fel I-t!!

csepp a tengerben

Annyi gond és probléma van a világban, annyi ezerszer súlyosabb dolgok történnek máshol, mégis úgy érzi néha az ember, hogy a sajátjánál fontosabb nem létezhet. Így van ez most is. Néha elfog a bűntudat, mert vannak, akiknek sokkal rosszabb, de hamar elterelem ezt, hisz igen is, nekem most ez a legfontosabb, így van rendjén. Semmi másra nem tudok gondolni sem, csak I-re, képtelen vagyok elterelni a gondolataimat, hisz ahogy telnek a napok, egyre jobban azt érzem, hogy végleg elvesztem. Még nem történt meg, vagy csak még bennem nem tudatosult, de még látom a reményt, hiszek benne, hogy jóra fordulhat minden, bízom a barátságunk erejében, amiről ő talán már le is mondott, hisz látszólag könnyű szerrel tépett ki az életéből és úgy tesz, mintha nem hiányoznék neki egyáltalán. Én ezt gondolom. Nem. Inkább reménykedek benne, hogy csak így tesz és nem így van. Nélküle nem élet az élet. Képtelen vagyok azóta megnyugodni. Semmi nem jó, semmi. Nem tudom jól érezni magam, nem találom a helyem, mocskosul egyedül érzem magam, s közben persze azon őrlődöm, hogy lehettem ekkora szerencsétlen, hogy tönkretettem azt, ami számomra mindennél fontosabb és a legtöbbet jelenti az életemben. De nem adom fel, nem hagyhatom veszni ezt az egészet, mert ő az egyetlen korombeli barátom, akiben teljes mértékben meg tudok bízni, mindent el tudok neki mondani, jól érzem magam vele, szükségem van rá, nagyon szeretem és bármire képes lennék érte! Nem tudom megérteni, hogy neki csak így ennyi volt ez az egész, én meg belehalok a fájdalomba, amit érzek, mikor meglátom. Nem szól hozzám és tudom, hogy van megoldás, csak nem jöttem rá, hogy mi, eddig bármit tettem, nem segített. Bárcsak beleláthatnék a fejébe..

Bármit megtennék, hogy ezt helyre hozhassam! BÁRMIT!