hol a kiút?

Azóta sem történt semmi változás. Kezdek teljesen kiborulni, de még tartom magam, amennyire csak lehet, bár az igazság az, hogy inkább B tartja bennem a lelket. Ha ő nem lenne, már rég valami őrültséget csináltam volna, ebben biztos vagyok. Bele kell picit törődnöm a dolgokba, ez volt az ő tanácsa is, amit igyekszem megfogadni. Másra kell koncentrálnom és akkor jobb lesz, elvileg. Csak iszonyú nehéz, de menni fog, tudom, mert van, aki mellettem áll és így könnyebb lesz.

Nem tudom, hogy ezt valaha meg tudom-e majd bocsátani. Rettenetesen fáj ez az egész dolog nekem, hogy ezt tette és ilyen körülmények között. Értem én, hogy hibáztam, de közel sem ekkorát, sőt, ha úgy vesszük, ezt a hibámat lehetett volna picikét más szemszögből tekinteni és mindjárt nem is hiba. Mindegy, túl van tárgyalva, most várok.

Közben B-vel úgy érzem megint sikerült picit közelebb kerülnünk. Esküszöm, ő egy csoda az életemben. Már a második. Hihetetlen, de még is igaz. ..és ha ezt nézem, el kellene végre hinnem, hogy nincs lehetetlen, hisz azt az utat, amit már eddig is bejártam/bejártunk a barátságunkban, az tényleg maga a csoda és még közel sem járunk a végéhez. (Remélem!) Sokszor ad ez erőt nekem, hogy belegondolok, hogy honnan indultam vele kapcsolatban és hol tartok most. Ezerszer választanám újra ezt az utat!

" Azt szeretem benned, amit nem akarsz nekem adni,
a magányodat szeretem és lelked kételyeit.. "
/ Szabó Lőrinc /