Talán semmi sincs szebb a világon, mint találni egy embert, akinek lelkébe nyugodtan letehetjük szívünk titkait, akiben megbízunk, akinek kedves az arca, elűzi lelkünk bánatát, akinek egyszerű jelenléte elég, hogy vidámak és nagyon boldogok legyünk.

Szépek vagytok, de üresek. Nem lehet meghalni értetek. Persze egy akármilyen járókelő az én rózsámra is azt mondhatná, hogy ugyanolyan, mint ti. Holott az az igazság, hogy ő egymaga többet ér, mint ti valamennyien, mert ő az, akit öntözgettem. Mert ő az, akire burát tettem. Mert ő az, akit szélfogó mögött óvtam. Mert róla öldöstem le a hernyókat (kivéve azt a kettőt-hármat, a lepkék miatt). Mert őt hallottam panaszkodni meg dicsekedni, sőt néha hallgatni is. Mert ő az én rózsám.

Ő egy bonyolult lélek, de én akkor is kibogozom!

Egyre inkább az az érzésem, hogy az életünk egyetlen mondat, csak nem tudjuk kimondani, hogy mi az. (...) A nagy találkozások, a lélek közeli pillanatok mindig azok voltak, amikor valakit megszerettem. Az igazi csoda a barátság, a valódi, emberközeli kapcsolat, amikor egyszer csak repül velünk az idő, és az az érzésünk, hogy mi már valahol találkoztunk. Néha egy pillanat többet ér, mint egy egész esztendő.

Ha megölsz is érte, én akkor is szeretlek.

Hihetetlen, elképzelhetetlen erő az önzetlen szeretet. Csak megmozdul benned, s máris megváltozik körülötted a levegő. Megváltozol elsősorban te magad. Letörli arcodról a keserű vonást, kisimítja szemed alól a ráncokat, belelop a szemedbe valami furcsa derűt, amitől fényleni kezd az arcod is - fényleni kezd az egész lényed is. Újraépíti egész testedet - valóságosan új embert épít belőled. Jó étvágyat ad és nyugodt álmot. Igazi békét ad és igazi örömet. Úgy nevetni és úgy nevettetni senki sem tud, mint akiben felébredt a szeretet.

Eljön az az idő, amikor fel fog tűnni, ha a tükörbe nézel, hogy az a csillogás, ami egykor a szemedben volt, már régen eltűnt. Már nem úgy látod a világot, mint egykor, már nem várod a csodákat, pusztán a sivár és kopár tényeket látod, amik villámként képesek átcsapni rajtad. De téged ez már cseppet sem izgat. Tudod nagyon jól, hogy ez a világ sajnos ilyen. Nem fogsz megbízni senkiben, és ezzel azt is képes vagy őrületbe kergetni, akit valójában szeretsz. Az ifjúkori szerelem már rég a múlté. Nem fog annyira lelkesíteni semmi a világon, mint régen, mert tudod, hogy semmi sem olyan fontos és nagyszerű, mint azt egykor hitted. A világ meghal benned, és vele halsz te is. Megölted a lelked egy tollvonással.

Te és én ugyanazok vagyunk. Amikor a szemedbe nézek - tudod ezt. Amikor a szemembe nézel - tudom ezt.

‎Néha csak egyetlen másodpercet kapsz az élettől, hogy megmond a másiknak, mit érzel. Ne szalaszd el!

Ha te mellettem vagy, a nap szebben ragyog!

Sokszor szeretsz olyat, aki nem is sejti érzelmeidet, és mégis oly` hű maradsz hozzá, mintha szereteted viszonozva lenne.

Azt is tudom, hogy minden eddigi életemet azzal töltöttem, hogy téged kerestelek. Nem olyat, mint te vagy, hanem téged, mert lelkeinknek találkoznia kellett.

Úgy tűnik, csak az öregek képesek úgy ülni egymás mellett, hogy szavak nélkül is élvezik egymás társaságát. A türelmetlen fiatalok nem bírják ki, hogy ne törjék meg a csendet. Pedig a csend tiszta és áldott. Összeköti az embereket, mert csak azok tudnak szótlanul ülni a társuk mellett, akik szeretik egymást.

Tarthatnak álmodozónak, bolondnak vagy akinek akarnak, mégis úgy gondolom: minden lehetséges.

Tudod, amikor mosolyogsz, az egész világ sokkal jobb hely, mint egyébként.

Az igaz szeretet azt jelenti, hogy a másik ember boldogsága fontosabb számunkra, mint a sajátunk.

Te és én nem vagyunk egyformák. Más világban élünk, mégis te tanítottad meg nekem, mi az igaz szerelem. Te mutattad meg, mit jelent törődni valakivel, és ettől én jobb ember lettem. Szeretném, ha ezt tudnád. Nincs bennem keserűség a történtek miatt. Ugyanakkor biztos vagyok abban, hogy ami köztünk volt, igazi volt, és örülök, hogy legalább egy kis időre együtt lehettünk. (...) Talán egy pillanatra te is ezt érzed majd, visszamosolyogsz, és gyönyörűséggel őrzöd meg közös emlékeinket.

Csak néhány óra volt, de soha ne feledd: Neked adtam benne a lelkemet.

Kérlek, higgy, hogy neked higgyek,
Kérlek, bízz, hogy bízhassak én!
Kérlek, szólj, hogy hozzád szóljak,
Kérlek, élj, hogy élhessek én!

De amikor vele voltam, a fájdalom egy csapásra elmúlt. Mintha csak gyengéden átölelt volna a szívével. Vele boldognak éreztem magam.

Még mindig szeretlek, nem tudom kifejezni szebben. Már csak ennyire vagyok képes, már csak ennyi telik tőlem. Dallamok mögé rejtőzőm mert mind idáig féltem. Talán utoljára mondom el mit érzek, de ez így marad.

Te tudod,
Én nem tudom.
Te hiszel,
Én csak gondolom.
Te sejtesz,
Én álmodom.
Te tanítasz,
S én csak hallgatom.
Te látsz,
Én csak nézek.
Te haladsz,
Én csak lépek.
Te bízol,
S én csak remélek.
Te érzel,
S én félek.
Hogy míg Te lángolsz
Addig én csak nézem
Soha ki nem alvó fényed,
Míg meg nem szűnik a lényed!

Amikor mellém bújik, nem húzódom el. Csak lehunyom a szemem és hagyom, hogy a fájdalma átfolyjon rajtam, és keveredjen az enyémmel, nyers, mély, végtelen fájdalom. Összeölelkezve sírunk, beszélgetünk, ahogy már rég kellett volna tennünk. Ha közelebb engedtem volna magamhoz. Ha nem löktem volna el.

Ha úgy érzed, hogy senki se szeret, rohanj hozzám melletted leszek én!

Az lesz a jel, melletted lépek én,
érezned kell, miattad élek én.
Nem kérdezem, hogyan is lesz tovább –
Csak rajtunk áll, hogy meddig tart a boldogság.

Hiányzik az érzés, mit melletted éreztem,
Hiányzik az idő, mit veled tölthettem,
Hiányzik amit adtam, s amit cserébe kaptam,
Hiányoznak az emlékek,
és a veled töltött gyönyörű szép percek.

Lehet, észre sem veszed, hogy aki tétlenül melletted ül, halálosan sóvárog egyetlen ölelésedért és bármit megtenne egyetlen csókodért.

Mindenki változik, csinálom mit élet adott, tudod rosszat ad ki csak rosszat kapott, látod így leszünk te és én ugyanaz, nem vagyok jó és te sem vagy az.

Örökre szívembe zártalak!

S ha egyszer visszagondolsz, emlékezz majd rám! És hidd el, hogy jobb lesz majd talán. Én is gondolok rád, utam bármerre jár. És bízom, hogy jobb lesz majd talán.

Ha valaki a szívembe lát, tudja, hogy miért bízom rád, mit féltve őrzök rég. (...) Egy szót sem szólok, mégis látod, ha valami nem jó vagy éppen bántó, nem kell tudnod, elég, ha érzed, és minden rossztól a szíved véd meg.

Hiszek abban, hogy bizonyos emberek nem véletlenül lépnek be az életünkbe.

Nem tudhatod mit érez a nő, amikor rájön, hogy senki nem szereti igazán, és csak akkor él, amikor lecsukja a szemét, és álmodik. Az álmok még mindig biztosan állnak.

Valakit mindig hiába keresni,
Valakit várni, aki nem jön többé,
Valakit szeretni titokban, örökké..

Törött szárnnyal nem lehet mégis megpróbálok repülni. Elszállni a szívedig és a közepébe kerülni.

A felfedezés igazi varázsa nem abból áll, hogy új helyeket ismerjünk meg, hanem hogy más szemmel nézzünk.

Minden nap elmegyünk mellettük, de soha nem nézünk rájuk. Nem akarjuk látni a szomorúságot a tekintetükben. A vágyódást a szívükben. A magányt a szemükben. De néha meg kellene állnunk, hogy ránézzünk ezekre a zárkózott emberekre. Miért? Ha elég jól megnézzük, talán felismerjük őket.

Ha valakit valóban szeretsz, azonnal tudod, ha megbántod - nem azért, mert látod az arcán, hanem mert a bántás pillanatában önmagadon érzed a bántalmat, neked is fáj - és tudod, hogy nem kellett volna. Nemcsak neki, neked is sajog, azonnal. A szeretet nem ismer sem időt, sem távolságot.

Bármit is tettünk nem változhat már, az igazság fáj. Elárultál! Hazugságokból élsz, az alázattól félsz, a barátságot hagyjuk, mindegy merre mész!

Mit akartok még lehúzni rólam? Én Barátságot adtam, vissza semmit nem kaptam. Az őszinteség fáj, tudom, az irigység meg elvakít. Az élet engem igazol, Téged mindenki eltaszít. Akik semmibe vesznek és átkokat szórnak, mindenki azt kapja vissza, amit nekem adtak.

Szoktál néha egy képet nézegetni magadról, és meglátni egy idegent a háttérben? Ez elgondolkodtat, vajon hány idegennek vannak képei rólad...? Más emberek életének mennyi pillanatának lettünk részesei? Csak gondolj bele. Lehet, hogy valaki életének fontos része vagy, úgy, hogy nem is tudsz róla.

Ha néha napján összezördültök, nem azt jelenti, hogy nem szeretitek egymást, hanem azt, hogy fontosak vagytok egymás számára! Hiszen az ember nem idegesíti magát olyasmin, ami nem érdekli.

Annyi emberrel találkozunk az életben, de csupán néhány gyakorol nagy hatást szívünkre és lelkünkre. Ők azok, akik kitöltik gondolatainkat, s akik mindig fontosak maradnak számunkra: igaz barátaink.

Az az ember, akit bennem szeretsz, természetesen jobb nálam: én nem olyan vagyok. De te szeress, és én majd igyekszem, hogy jobb legyek önmagamnál.

Fura hogy az emberek dobálóznak azzal hogy szeretlek, és van aki ki se meri mondani mert olyan súlyos jelentése van.

Tudod, utállak. Utállak, mert elfelejtettél! És tudod, sohasem fogok megbocsátani. Nem bocsátom meg, hogy hiányoztál.

Csak várni tudok rád. Nem tudok mit mondani, csak nézni hulló könnyeid. Csak szeretni tudlak. Nekem sokkal könnyebb a fájdalom, mint a felejtés.

Itt ülök, húznám vissza őt, erősen, kétségbeesetten, meg akarom tartani őt magamnak, el akarom még neki mondani, hogy ne menj, nélküled oly kegyetlen ez a világ számomra, de gyengéden rám néz, és nem tudok megszólalni.

Meg van írva, hogy az élet nehézségeit és fájdalmát csupán egyetlen szó enyhíti. Ez a szeretet. Én hiszek benne. Ez nem jelenti azt, hogy nem volt nehéz, hogy soha nem lesz az. Csak azt, hogy melletted megtaláltam a békét és a bátorságot. Bátorrá tettél és szeretni foglak, míg világ a világ. Erre megesküszöm.

Én vagyok én,
Ha csendre vágysz, az vagyok én,
Az leszek melletted,
Belopódzok halkan a szívedhez.

Ha idősebb leszel, majd rájössz, hogy egyeseknek egész életedben melletted kell lenniük, míg másoknak csak fel kell bukkanniuk.

A szeretet nem akkor nyilvánul meg szívedben, amikor melletted van, akit szeretsz, hanem akkor, amikor azt hiszed, elvesztetted.

Egy kezemen meg tudom számolni azokat az embereket, akikben megbízom. És itt nem olyan fajta bizalomról beszélek, amire akkor gondolok, ha azt mondom, hogy például "Bízom benne, hogy nem hazudsz nekem" vagy "Bízom benne, hogy nem lopod el a pénzem". Én arról a bizalomról beszélek, amikor tudod, hogy valaki soha nem fog bántani, a körülményektől függetlenül. Vagy amikor tudod, hogy néhányan mindig melletted fognak állni, nem számít, milyen rosszra fordulnak a dolgok.

- Szerinted van ennek értelme?
- Nem kell, hogy legyen, az csak megtörténik, mint mikor először meglátsz valakit csak úgy, elmegy melletted az utcán, és egymásra néztek egy pillanatra. Létezik egy ilyen felismerés, mintha tudnátok valamit, aztán a másik elmegy, és már túl késő bármit is csinálni. És sohasem felejted el, mert ott volt, és te elengedted. Azt gondolod: "És ha megálltam volna? Mi van, ha megszólítom? Mi van? Mi lett volna?" Talán csak párszor van ilyen az életben.
- Vagy egyszer.

Ne veszítsd el a hitedet, bízzál bennem. Ne kételkedj a szeretetemben. Csak ezért, mert most nem lehetek melletted, ne hidd, hogy nem szeretlek.

Eddig mindig azt mondtam, hogy nem érdekel, ha nem törődsz velem, hogy az a sok fájdalom, amit okoztál, már kioltott bennem minden érzést irántad. De tegnap óta tudom, hogy ez nem így van. Őrülten szeretlek, és tudom, hogy szeretsz, és azt is tudom, hogy nem tudod kimutatni, csak ha melletted vagyok. De messze élünk egymástól, ez így nem mehet tovább. Én hiába akarlak szeretni téged, ha te nem hagyod. Fáj, hogy így kell vége lennie. Mindenáron be akartam bizonyítani, hogy a mi szerelmünk más, és hogy te is más vagy, mint a többi férfi. De te nem hagyod. Nem tudok mit tenni, nem tudok várni, nem akarok szenvedni, és legfőképp nem akarok felejteni.

És itt fogok ülni melletted, amíg itt vagy a folyónál. És ha lefekszel, a házad előtt fogok aludni. És ha elutazol messzire, oda is utánad megyek. Egészen addig követlek, amíg te magad el nem küldesz. Akkor elmegyek. De akkor is szeretni foglak életem végéig.

Szeretlek. (...) És ez azt jelenti, hogy nem csak a szép dolgok miatt vagyok melletted. Itt vagyok, bármi történjék.

Nem abban áll egy ember valódisága, amit neked kimutat, hanem abban, amit nem tud kimutatni. Ha tehát őt meg akarod érteni, ne hallgass arra, amit mond, hanem sokkal inkább arra figyelj, amit elhallgat.

Nincs annál rosszabb, mikor azt érzed, hogy nem voltál elég jó annak, aki neked az egész világot jelentette.

Az ember azért szeret, mert szeret. Nem kell hozzá semmi indok.

Méltatlanul bízunk, méltatlanul adunk, méltatlanul hiszünk, méltatlanul szeretünk minden egyes nap, mert olyannyira nagyon azt szeretnénk, ha igazán létezne mindaz, amit elképzeltünk. És mégsem. Egyszer aztán nem bízunk és nem hiszünk többé, akkor sem, ha méltó volna, mert már olyannyira belénk ég a méltatlanság-érzés, a méltatlanság-félelem, hogy elveszítjük a bízás-hívés képességét.

A lány, aki sebezhetetlennek tűnt, megtört. A lány, aki annyira erősnek látszott, összeomlott. A lány, aki mindig nevetett, most zokogott. Aki sosem hagyta abba a próbálkozást, most végleg feladta.

Biztos vagyok abban, hogy sem távolság, sem halál, avagy távollét szét nem választhatja azokat, kiket egy lélek éltet, egy szeretet fűz össze.

Én tudtam azt, hogy nem tart örökké semmi, nekünk is egyszer búcsúzni kell.

Néha csak egyvalaki hiányzik, mégis az egész világ néptelennek tűnik.

‎Ha szívedben sok a bánat, ne meséld el fűnek-fának. Mindegy, hogyha fáj vagy vérzik, ne szólj semmit, úgysem értik.

Nagyon nehéz szívből adni, ha nincs akihez szóljon.

Aki marad, annak fáj jobban!

Önmagamról megfeledkezve féltem őt, tudván, hogy elvesztése egyben az én vesztem is. Ha elvennéd tőlem, megvakítanál. Megvakítanád szívemet, lelkemet: arra kényszerülnék, hogy ne lássam többé az élet, a Világ szépségét.

Vannak, akik inkább a szívükre hallgatnak, és nem arra, amit mások diktálnak. Ritkán találkozni ilyen emberekkel, de ők azok, akik emlékeztetnek arra, hogy ha elindultál az utadon, ne tántorítsanak el a kétségek és gyötrelmek, hogy jó abban hinni, hogy nincs "nem tudom", hogy nincs "úgyse sikerül" vagy "lehetetlen". Ők emlékeztetnek minket arra, hogy jó elhinni, a lehetetlen nem létezik.

Tudod, minden embernek van valakije, aki ügyésze, ellenőre, bírája, ugyanakkor kissé cinkosa is abban a rejtelmes és félelmes perben, ami az élet. Ez az ember a szemtanú. Ő az a valaki, aki teljesen lát és ismer téged. Minden, amit csinálsz, kissé az ő számára is készül, mikor sikered van, ezt gondolod: "Vajon ő elhiszi-e?" A szemtanú a háttérben áll, életünk hosszat. Kényelmetlen játszótárs az ilyen. De szabadulni nem tudsz, talán nem is akarsz tőle.

Jócskán előrefutottunk az időben. És bármeddig elnézek, téged látlak benne. Ettől kicsit megijedtem, de sokkal jobban vágyom arra, hogy így legyen.

Mindig egy csalódott, lázadó kislány marad, aki ki akar törni, aki áthágja az íratlan szabályokat, és semmibe veszi a világ megmásíthatatlan törvényeit. De én így szerettem meg!

Momentán lehet, hogy jobb neki, hogy nincs a közelemben. Széttépném. Azt hiszem.

Összetartozunk, és nem válunk el soha, mint az író és a tolla, mint a Coca meg a Cola.

Olyan nehéz úgy szeretni valakit, hogy távol van tőled. Még ha tudod, hogy szeret, akkor is kételkedsz benne, mert szereted és félsz, hogy elveszíted.

Finom kis móka, felejthetetlen, unásig új és új, de nélküled nem igaz, s nem nekem való, mert nevetni együtt jó!

Szeretlek mert te vagy az életem. Szeretlek mert te csak jót adsz nekem. Szeretlek mert téged csak szeretni lehet. Köszönöm hogy vagy nekem.

Már semmi más nem akarok lenni, mint aki vagyok. De kicsoda-micsoda vagyok hát? A válaszom: végösszege vagyok mindannak, ami előttem történt, mindannak, ami voltam, amit láttam, amit tettem, és mindannak, amit velem tettek. Mindenki és minden vagyok, akinek és aminek létét a világban befolyásolta az én létem. És mindaz én leszek a halálom után is, ami másként történt volna, ha én nem vagyok.

Ha valaki belép az életedbe, hagyd. Köszöntsd, bárki is az, élvezd, amit hoz, még ha csak rövid időre is. Ha menni akar, engedd el! Értsd meg, hogy a távozása nem tőled függ, egyszerűen csak eljött az ideje.

Néhány ember belép az életünkbe, lábnyomokat hagy a szívünkön és onnantól kezdve soha többé nem leszünk a régiek.

Akkor meg fogod tudni, ha már nincs veled, hogy mi lehetett volna, ha szebben szereted.

Megtanítottál élni, és azt is megtanítottad, hogy szerethet igazán az ember. Megmutattad a célomat, és valódi álmaimat. Mindezt tudtomon kívül. Meg kell hagyni, értesz a szívemhez.

És lám, ez vagyok én: egy lány, aki elhiteti a haldoklóval, hogy van remény, aki megtanít egy felnőttet nevetni, és elhiteti a gyerekkel, hogy léteznek csodák. Aki bármikor odatartja a vállát egy megtört léleknek, aki akkor is mosolyog, ha mások mosolyognak rajta, aki nem hagyja sírni a maga körül lévőket, és aki addig nem hagy el, amíg szükséged van rá. És ez is én vagyok: aki eltűri, hogy minden cselekedete ellenére tőle sose kérdik, jól van-e? Miért olyan nyilvánvaló, hogy velem minden rendben van, hogy nekem nincsenek problémáim? Miért hiszik azt rólam, hogy tökéletes vagyok? Csak egy átlagos, szürke senki akarok lenni. Mert valójában az is vagyok.

Félek, hogy téged elveszítelek,
Félek, és nem tudom mit tegyek,
Félek, mert már megszerettelek,
Hogy te ezt nem érzed ettől rettegek.

Ha nem szeretsz, attól én szerethetlek. Ha én nem szeretlek, attól még te szerethetsz. De az a legjobb, amikor én is szeretlek, meg te is engem.

A mosollyal fizetni lehet. A mosollyal kárpótolni lehet. A mosollyal életet lehet adni. És van mosoly, melyért meghal az ember.

Amikor minden nap látod az embereket, elfelejted mondani nekik, mennyit jelentenek a számodra.

Ha valamit nagyon szeretsz, nem hagyhatod elveszni. Ez a fajta szeretet tart minket életben, akár van értelme, akár nincs.

Semmihez sem kell nagyobb bátorság, minthogy nevetés mögé rejtsük szomorúságunkat.

Valaki nem ír, pedig én úgy várom,
Valaki nem szeret, pedig én imádom,
Valaki nem érzi, hogy érte harcolok,
Valaki úgy gyötör hogy meghalok.

Szeretnéd elérni és tudnád szeretni, de nem lehet elérni, mert nem enged szeretni.

Néha amikor azt mondom: 'Jól vagyok!', azt akarom, hogy valaki nézzen a szemembe és azt mondja: 'Mondd az igazat!'.

Ha bújnék, csak hozzád.
Ha nevetnék, csak veled.
Ha mosolyognék, csak neked.
Ha sírnék, csak miattad.
Ha halnék, csak érted.

Lehetsz okos, lehetsz buta, lehetsz szép vagy csúnya, lehetsz gazdag vagy szegény, de sosem lehetsz elég jó annak, akiért bármit megtennél.

Ő éli a mindennapjait, nélkülem. Én élem a mindennapjaim,gondolatban vele. Igazából azonban egy egész világ választ el minket, és a távolság csak nőni fog.

Olyan furcsa már higgadt fejjel végig gondolva, hogy nekem még ilyen bunkóként is kellettél volna.

Elkapta a pillantásomat és visszamosolygott. De vajon tudja, hogy a szívemet is megkapta ezzel?

Fáj, hogy ennyire szeretlek, mert ha rád nézek, látom, hogy ez téged mennyire nem érdekel.

Hihetetlen, hogy mennyi fájdalmat okoztál már nekem, de az még inkább hihetetlen, hogy még így is szeretlek téged.

Mondd meg neki, hogy szereted, hiszen nincs mit veszítened, de mindig bánni fogod, ha nem teszed meg.

Nem akarok úgy felébredni egy nap, hogy ráébredjek: már túl késő ahhoz, hogy megtegyem azokat a dolgokat, amiket akartam.

Mindig van egy személy, aki nem számít, hogy mit tesz vagy mit mond, és nem számít hogy hányszor okoz neked fájdalmat - nem tudod elengedni, hiszen annyira sokat jelent neked.

Amikor az én magánszívem és a te magánszíved rádöbben, hogy együtt!... Amikor rájövünk, hogy benned is, bennem is van egy fájdalmasan különálló, de mégis összetartozó, széttéphetetlenül közös Élet, és ettől ver a szívünk - ez a szeretet.

Ne kérdezd, hogy miért éppen te. Ne kérdezd, hogy mi különös van benned. Nincs benned semmi különös, magamnak sem tudom megmagyarázni. Mégis - íme az élet misztériuma - semmi másra nem tudok gondolni.

Sok ember él, ki érzéketlen, mint én,
kinek szeméből mégis könny ered.
Nagyon szeretlek, hisz magamat szintén
nagyon meg tudtam szeretni veled.

Megtaláltalak, fogom a kezed.
Nem űz el már semmilyen rettenet.
S mint ahogy két kéz fonódik össze,
Együtt vagyunk, s maradunk egymással örökre.

Mindennap rád gondolok, minden este veled alszom, reggelente veled ébredek, napközben miattad vagyok éberebb. Úgy szeretlek, mint még soha senkit, fogadd el, mert ezt tudja mindenki. Kész vagyok feláldozni az életem, és odaadni mindenem. Veled leszek egy kis időre, ha szeretnéd, akkor örökre.

Ne feledkezz meg a színes kövecskéről, amit az út elején a kezedbe nyomtam, és ami csak a tiéd. Tőlem kaptad, hogy mindig tudd, ki vagy. Azért adtam a követ, mert az nem romlik el soha. Bele van írva az üzenetem, varázshatalmad titkos jelmondata. Szorítsd, és őrizd a markodban! Akármi történik veled, a varázskő megment téged minden bajtól, veszedelemtől. Ha megérted, mi van beleírva.

Életem névvel vállalom.
Akármit szólsz, utam folytatom.
Életem lehet rossz vagy jó,
Ez vagyok én: emberből való.

Ha beláthatnánk ellenségeink lelkébe, annyi szomorúságot és szenvedést találnánk, hogy megenyhülnénk irányukban.

Akárhová mész, bármit látsz, mindig melletted leszek.

Elme fel nem foghatja, hogy micsoda erő rejlik a szeretetben. Embert próbáló időkben tartja bennünk a lelket, és kivételes önfeláldozásra késztet, tisztességes férfiakat sarkall a legsötétebb bűnökre, és hétköznapi asszonyokat ösztönöz rejtett titkot kifürkészésére, és jóval azután is, hogy elmentünk, a szeretet megmarad az emlékeinkbe égve. Mindannyian vágyunk a szeretetre, de néhányunk, miután rálelt, azt kívánja, bárcsak sose találta volna meg.

Néha azt hiszem, a szeretetre várok. Valószínűleg csillapíthatatlan ez az éhség: aki egyszer belekóstolt, holtáig ízlelni szeretné. Közben már megtudtam, hogy szeretetet kapni nem lehet, mindig csak adni kell, ez a módja. Megtudtam azt is, hogy semmi nem nehezebb, mint a szeretetet kifejezni.

Mindannyiunknak egyetlen célja van a teremtésben, ez pedig a Szeretet. De ez nem korlátozódhat egy emberre - szét van szórva a világban, és arra vár, hogy megtaláljuk. Ébredj föl, ébredj rá erre a szeretetre. Ami elmúlt, nem biztos, hogy visszatér. Ami jön, azt föl kell ismerni.

Ha valamit nagyon szeretsz, nem hagyhatod csak úgy elveszni. Ez a fajta szeretet tart minket életben, akár van értelme mások számára, akár nincs.

Szeretem annyira, hogy hagyom, hogy utáljon.