Ma reggel korán keltem, elmentem edzeni, nagyon jól esett és mostanra végre elmúlt a csütörtöki felmérésről összeszedett izomlázam, ami szerintem a reggeli edzésnek tudható be. Elég jól rá tudtam dolgozni, no meg jó öreg barátom, a lóbalzsam is sokat segített.
Mostanában sokat beszélünk VL-el. Nem tudom mire vélni, de valahogy ő keres engem, ezért én is őt, és így totális viszonzás közepette nagyon jókat tudunk beszélgetni, képeket is szoktam neki küldeni, ha épp olyan témát járunk át, amihez van mit mellékelnem. Ő szívesen fogadja. Nem értem, de az az érzésem, hogy valami miatt nagyon kedvel engem és mintha szeretne jobban megismerni. Rengeteg kérdése van, de velem szerencséje van, mert imádok kérdésekre válaszolni (persze, ha nem lépi túl azt a bizonyos határt). Ráadásul jókat lehet vele beszlgetni, mert kifejthetem egy témában a véleményemet hosszasa, és ő végig is hallgatja, érdekli, megjegyzi, emlékszik rá. Ez jó dolog, nagyon tudom értékelni. Pláne azt, ha mesélek neki valamit, és ő emlékszik rá, majd napokkal később rákérdez a dologra. Jól esik az ilyen az embernek, hogy ennyire figyelnek rá. Bár nem szoktam még hozzá, hisz mindig én voltam az, aki figyelt a másikakra és most szokatlan ez az oldal, de hihetetlenül jó érzés! Ettől függetlenül nem merek hozzászokni és nem tudok még megbízni benne, mert annyira új ez a szituáció, még nem biztos semmi, a bizonytalanba pedig már nagyon régen megtanultam, hogy nem mehetek bele, mert az csak fájdalommal jár. Nem szeretném, ha ismét fájna. Vagy ha a jelenlegi helyzetet nézzük, akkor ennél is jobban. (Csak nézőpont kérdése melyik-melyik.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése