történések tömkelege

Rengeteg minden történt. Sok változás, amik egyik részről örömteljesek, másik részről kevésbé. Rá kell jönnöm, hogy az embereknek sosem jó semmi, ahogy nekem sem. Ha az egyik dolog javulni látszik, rögtön akad egy másik, ami elromlik és így ezzel azonnal ott egy újabb ok, ami miatt lehet idegeskedni, szomorkodni, kinek mi tetszik.

B-vel vasárnap óta nem beszéltem, nem is nagyon találkoztam vele szerencsére, csak egyszer láttam, akkor igen csak felnőttes módon sikerült neki nem köszönnöm. Botrány, tudom, de ez van. Nem haragszom rá és nem vagyok megsértődve. Még féltékenységet sem érzek, én esküszöm. Az egyetlen, amit érzek, az, hogy elárult. Azzal, hogy elment velük. Igen, rinyálásnak hangzik, de szerintem érthető részemről, hisz történt, ami történt szombaton. Rám nincs egy nyomorult órája sem, sőt nem is érdekli, hogy nem szól, majd hétfőn este Facebookon látom, hogy megy a nagy taggelés, meg kommentek, stb. Szóval bánt, hogy rájuk van ideje. Igen és pont rájuk!! Ez a legfőbb bajom, mert nem érdekelne, ha mással megy, de tudja, hogy mi zajlik I és én köztem is, meg a társaságomban és képes megtenni ezt velem. Persze akikkel ment én másnap kaptam az ívet, de tartottam magam, pedig rettenetesen fáj ez az egész. Nem fogom felfújni a dolgokat, csak érezze már picit, hogy van valami, ami nem oké, mert én emellett sajna képtelen vagyok szó nélkül elmenni. A legszomorúbb, hogy szerintem neki eszébe se jutott, hogy ez zajlik le bennem. Konkrétan szerintem én sem jutok neki eszébe. Most várok, hátha történik valami. Nagy mestere lettem ennek a kivárásnak, hiszen I-nél is ezt gyakorlom.
Ma találkoztam egyébként B-vel, de rá se néztem, vagyis próbáltam, persze néha oda-oda pillantottam, de próbáltam keménykedni.. Az a baj, hogy nem megy, mert akármi is a bajom, ha rám néz és mond valamit, mondjuk valami vicceset akar és szegényem nem tud, és elröhögi, vagy csak össze-vissza mosolyog, meg játssza az eszét, képtelen vagyok nem elröhögni magam.  Annyira komolytalan így, mert sokszor elvicceli a lényeges dolgokat is, én hülye meg ráhagyom, aztán utána meg azt hiszi, hogy mindent elintézhet egy mosollyal, mint egy kislány.

Eközben I-vel pozitív irányban történtek változások. Ketten mentünk pár helyre, majd együtt ettünk, egy asztalnál és direkt, nem pedig úgy, hogy máshol nem volt hely és odakerültünk egymás mellé. Hihetetlen volt. Majd kiugrottam a bőrömből örömömben egész idő alatt, de remekül lepleztem, pókerarccal és teljesen természetes nyugalommal ültem végig az ebédet. Most pedig még boldogabb vagyok, mert is összefutottunk és holnapra meginvitált, hogy menjek velük városba, ami nagyon jól esett és a nyakába ugrottam volna legszívesebben, de ehelyett csak annyit mondtam, hogy valószínűleg ráérek és ha nincs más dolgom, szívesen megyek, majd még egyeztessünk. Nagyon diplomatikus, mi?! Mókás. De boldog vagyok, hogy legalább ennyi van. Nem adom fel, visszaszerzem és bebizonyítom neki, hogy nem hiába voltam eddig mellette és nem csalódhat bennem, mert itt vagyok a jóban, a rosszban, bármi történjen, nem megyek sehova, ezt a barátságot nem hagyom ennyiben!

VL pedig egyre jobban belopja magát a szívembe. Nem is értem..

Ma még egy jó edzés, holnap jön látogatóba a család, Mama szülinapját ünnepeljük. Vasárnap pedig  KD verseny! Nagyon várom már, hogy láthassam őket! Drukkolok nekik! Nyerni kell!